Hozzávalók:
600 g piros paprika (előkészítve mérjük le)
600 g sárga paprika (előkészítve mérjük le)
300 g vöröshagyma (előkészítve mérjük le)
3 gerezd fokhagyma
Másfél citrom héja
75 ml citromlé
150 ml gyümölcsecet
300 ml fehérbor
Fél teáskanál őrölt kömény
3 teáskanál őrölt majoránna
3 evőkanál édesnemes fűszerpaprika
Fél tasak Dr. Oetker Befőzőcukor Szuper 3:1 (250 g)
Kb. 4 teáskanál só
Frissen őrölt bors, ízlés szerint
Előkészítés:
A paprikákat félbe vágjuk, a magjukat kivesszük, az erejüket kivágjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük, vékonyra szeleteljük, és 600-600 g-ot lemérünk. A hagymát megtisztítjuk, apróra kockázzuk, és lemérünk 300 g-ot. A fokhagymát megtisztítjuk, és fokhagymanyomón átnyomjuk. A citromot forró vízzel alaposan megmossuk, megszárítjuk, vékonyan meghámozzuk és a héját apró csíkokra vágjuk.
Elkészítés:
Valamennyi hozzávalót egy főzőedénybe öntjük, és jól elkeverjük. Az elegyet állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, majd továbbra is keverve, legalább 10 percig zubogva forrni hagyjuk. A paprikakrémet sóval, borssal ízesítjük, végül levesszük a tűzről. Ha szükséges, a habot eltávolítjuk a tetejéről, és azonnal az előkészített üvegekbe töltjük, jól lezárjuk, majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.
Tipp:
- Az igazán krémes állag eléréséhez, az előkészített paprikaszeleteket merülő- vagy botmixer segítségével pürésítsük.
Magyaros paprikakrém
Jelmagyarázat
Nehézségi fok:
|
|
Könnyen elkészíthető |
|
|
Kis gyakorlat szükséges |
|
|
Tapasztalatot kíván |


